Lincshangulat alakult ki a Bákó megyei Külsőrekecsinben azt követően, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elkezdte gyűjteni a szülők kérvényeit a magyar nyelv iskolai oktatása bevezetésére. A rekecsini csángókat Eugen Ciuraru plébános bujtotta fel a magyar nyelv iskolai tanítása ellen azzal, hogy prédikációiban a magyartanulást halálos véteknek, a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatást pedig júdáspénznek nevezte. Ghiorghi Iorga főtanfelügyelő szerint csak hitelesített kérvényekkel lehet bevezetni a magyar nyelv iskolai tanítását. - Nem adjuk el a gyerekjeinket a faluból! Egy sem akarja eladni, de nem veszik számát - válik ki egy öregasszony hangja a külsőrekecsini templom előtti hangzavarból. "Ki engedte meg, hogy ide jöjjenek? Mutissa az igazolványát!" - von felelősségre egy másik. Egy férfi megpróbálja kirángatni kezemből a riportermagnót azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy földhöz csapja. "Menjenek a magyarokhoz filmálni (filmezni)! Ne jöjjenek ide!" "Miért vitték el az asszonyokat Bákóba a notárhoz (közjegyzőhöz)?! - von felelősségre egy harmadik asszony. - Hogy ott szemnálják meg (írják alá) a gyerekek eladását?!" "Nem adjuk oda a magyaroknak a gyermekeinket!" - ékes, archaikus csengésű magyar nyelven hangzik több irányból is a kiabálás. Aztán egy középkorú férfi érkezik a helyszínre nagy határozottsággal. "Pleaca de aici, mai (Tűnés innen!) - szólít fel immár románul. A férfi kijelenti, hívta már a rendőrséget. Kövek helyett jéggöröngyöket, hógolyókat dobnak utána. Döbbenetes, hogy magyarul lázadnak a magyar nyelv ellen. A székelyudvarhelyi filmesek megjöttek, de hamar menni kényszerültek. A miséről kijövő felbőszült tömeg a kocsijuk felborításával fenyegetett. A külsőrekecsiniek tántoríthatatlan viselkedésére történelmi példa is akad. 1949 márciusában történt a kommunista hatóságok Carol Susan plébánost próbálták letartóztatni, ám a falu közösségével találták szembe magukat. Elpáholva tért vissza Bákóba a pap elfogására kiküldött Szekuritáté-különítmény. A rekecsini ellenállást csak a hadsereg bevetésével, és Anton Benchea kántortanító főbelövésével sikerül megtörni. Ennek az eseménynek az évfordulójára hívták a templomba a híveket március 12-én reggelre. - Ciuraru Eugen plébános a múlt héten a mise végén halálos véteknek mondta a magyar nyelv tanulását - magyarázza Szarka Péter, a magyartanítás ügyének egyik helyi kovásza. A pap azt is mondta, vigyázzanak az emberek, mert egy pohár italért eladják a gyermekeiket. Azt mondta, az is vétek, ha Erdélybe adják őket iskolába. Szóba hozta a magyar igazolványokat és az oktatási-nevelési támogatást is. Azt mondta, adják vissza a pénzt, mert ez júdáspénz. A faluban egyébként körülbelül százan kérvényezték a magyar igazolványt. A húszezer forintnak megfelelő összeget egyetlen családnak vitte ki eddig a posta. A plébános oltár előtti kifakadása azt a tanácskozást követte, amelyre március másodikán 80 gyermek szülei gyűltek össze. Három nap múlva 12 szülő egy kisbusszal el is utazott Bákóba, hogy közjegyző előtt nyilatkozza: kéri gyermekei számára a magyar anyanyelv iskolai tanításának a bevezetését. A többi szülő számára további kisbuszos "kirándulásokat" terveztek az oktatási program képviselői. "Ezt a módszert tavaly kísérleteztük ki, akkor bevált - magyarázza Hegyeli Attila programvezető. - Így sikerült elérni, hogy Klézsén és Pusztinán az ősz óta immár az iskolában is tanítunk. Éveken át azon bukott el a magyartanítás iskolai bevezetése, hogy amikor a szülők bevitték a kérvényt az igazgatóhoz, vagy megfélemlítette, vagy lebeszélte őket a szándékukról. Ezért nem gyűlt össze soha elég aláírás. Ha pedig összegyűlt, akkor a tanfelügyelőség derítette ki, hogy nem hitelesek. Így viszont a szülőknek nem is kell találkozniuk az iskolaigazgatóval, a tanárokkal. A hitelesített kérvényeket ajánlott levélben, tértivevénnyel küldjük el a tanfelügyelőségre, és ezzel tulajdonképpen minden olyan személyes kontaktust kiiktatunk, amely megfenyítésre vagy megfélemlítésre adna lehetőséget." Külsőrekecsinben egyébként immár kilencéves hagyománya van az iskolán kívüli magyaróráknak. A kilencvenes években nyaranta magyarországi vendégek foglalkoztak az itteni gyermekekkel. Idővel aztán állandósult a program. A Szarka-portára az elmúlt hónapokban 117 gyermek járt több váltásban iskolán kívüli foglalkozásra. "Írunk, olvasunk, rajzolunk, játszunk - világosít fel Szarka Felicia, a botcsinálta tanítónő. - Az biztos, hogy itt mindenki jól érzi magát. Különben nem jönne." A tanítónő elment a paphoz, hogy próbáljon beszélni vele, de az háromszor is becsapta előtte az ajtót. Egy órával a mise befejezése után már eloszlott a tömeg a templom előtti térről. Gazda Árpád újságíró csengetett a plébánia ajtaján, nem érkezett válasz. Kinyitotta az ajtót, Ciuraru plébánossal találta szemben magát. Gazda kísérletet tett arra, hogy elmondja, miért keresi, de a pap már rákiáltott: "Iesi afara, mai! Pleaca de aici imediat!" (Kifelé! Tűnés innen azonnal!) Csendőrpertut használt a harmincas korosztályhoz tartozó pap, és bevágta az ajtót. "A feudalizmus korát idézik az itteni viszonyok - magyarázza később az autóban Hegyeli Attila. - Az egyszerű falusi emberek nem is gondolkoznak, vakon igazodnak a pap elvárásaihoz." Az iskolában Laura Dumitru igazgatónő indulattal válaszolt: "Márpedig ebben az iskolában semmiféle magyaróra nem lesz! Efelől biztosíthatom!" Később hozzátette:. "Ezek a gyermekek románul sem tudnak. Tudja, mennyit bajlódunk a román nyelv megtanításával is az elemi osztályokban?" Végül mégis elismerte, ha törvényesen kérvényezik, nem tehet mást, mint hogy befogadja a magyarórákat az iskolába.A törvényességet hangsúlyozta néhány órával később Ghiorghi Iorga főtanfelügyelő is a bákói hivatalban. Klézsén Hegyeli Attila tanár magyarórák reggel hétkor kezdődnek, mert csak így lehetett megoldani, hogy a különböző osztályokba járó gyermekek valamennyien jelen lehessenek. /Gazda Árpád: "Nem adjuk el a magyaroknak a gyermekeinket!" = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./
